Az Orsó utca 43. számú ház története

 

A villát az 1930-as évek legelején Kozma Lajos, a kor neves építésze tervezte Bauhaus-stílusban. Az épületet mint a korszak és a tervező jellegzetes építészeti alkotását tartják számon.
Az építtető tulajdonosok számára kétszintes épület készült házmesterlakással és egy külön személyzeti épülettel a kertben. 1932-ben Pogány Margit festőművésznő és húga vásárolta meg a villát 42 ezer pengőért. A második világháború alatt az épületben dr. Gellért Áron ügyvéd és felesége lakott négy főnyi személyzettel. A zsidó származású tulajdonosok az üldöztetést szerencsésen túlélve 1945-ben visszatértek otthonukba, majd később Ausztráliába vándoroltak ki.
1949-ben Nagy Imre (akkor az Országgyűlés elnöke) és felesége, Égető Mária költözött be a házba és mindvégig lakbért fizettek az állami tulajdonú villa használatáért, amely akkoriban egy alagsori házmesterlakásból, a földszinten nappali, szoba, konyha, télikertből, az emeleten két hálószobából és dolgozószobából állt. Ebben az időben a kerti kis-házban Sáringer (Szabó) Rozália, Nagy Imre édesanyja lakott.
Nagy Imre e házban írta jelentős tanulmányait és nevezetes 1953-as reform kormányprogramját, 1955-ös politikai és közéleti eltávolíttatása után pedig a rendszer első és alapvető kritikáit, ellenzéki vitairatait, melyek másolatai titokban terjedtek. A korszak politikai, közéleti és művészeti életének jelentős személyiségei fordultak meg itt, például 1956 június 6-án, Nagy Imre 60. születésnapján, amely rendezvényt a diktatúra szervei „ellenzéki tüntetésként” külön határozatban ítéltek el.
E házban a legkeményebb diktatúrában is helye volt a nyitott, emberi párbeszédnek és vitának.
Nagy Imre miniszterelnököt 1958-ban kivégezték. Romániai deportálásából hazatérő felesége, Égető Mária nem költözhetett vissza otthonába és Nagy Imre édesanyjának is el kellett hagynia a kis kerti lakot. Ezután az állami kezelésű ingatlan a diplomáciai testület tagjainak rendelkezésére állt egészen az 1990-es évek elejéig.



Kozma Lajos látványtervei

Hétfő:         14-18 óráig
Kedd:          14-18 óráig
Szerda:      14-18 óráig
Csütörtök: 14-18 óráig


Csoportos látogatás esetén
és más időpontokban
telefonos bejelentkezést kérünk.
Tel.: 06-1-392-5011 / 103 mellék
e-mail

Webdesign: Gemma Grafika • Build: Elux