KARÁCSONY
VEZÉRLŐ CSILLAGOM – NAGY ERZSÉBET EMLÉKEZÉSE
„Apámnak nem sok boldog karácsony adatott. Bizonyára volt gyerekkorában, ám nem mesélt róla soha. Emlékezetemben egyetlen felhőtlen karácsony él, 1953 karácsonya.
Sztálin meghalt, egy vészkorszak véget ért. Apám meghirdette a kormányprogramot, hozzálátott a reformok végrehajtásához. Rengeteget dolgozott otthon is. Fegyelmezett egyéniségéből egyre inkább áradt a nyugalom, a derű, a huncut humor, az életöröm. Egész lényét átjárta a bizalom, hogy most valóban tehet valamit a hazájáért, a terror áldozataiért, a jogtalanul elhurcoltakért és elítéltekért, a kitelepítettekért, a jobb életért, az írott és az elhangzó gondolat szabadságáért. Miniszterelnök volt. Bízott a tapasztalataiban, az elgondolásaiban, a tetterejében. Bízott a jövőben.
Ez a varázs adta meg annak a karácsonynak számomra máig feledhetetlen hangulatát. Együtt volt a család. Ez önmagában nagy szó volt, igen kevésszer esett meg a mi életünkben. Velünk volt Ómama, mosolya maga volt a szeretet, ahogy a fiára, ahogy valamennyiünkre nézett. Ott volt édesanyám, apám mindenben elválaszthatatlan társa. Ott volt első férjem, Jánosi Ferenc, teli hittel és odaadással apám és egész családja iránt. Ott voltak gyermekeink, Ferkó és Kati, a két unoka, akiket apám igazi nagyapaként mindennel elhalmozott.
Jó, hogy leírhatom: most is magam előtt látom apámat, Nagy Imrét, a boldog embert, aki az élet egyik legnagyobb adományának tartotta a meleg családi otthont. A családja és a még nagyobb család, a hazája volt számára mindig a fontos....
