Ember Judit (filmrendező 2006-os riport):
„Az „Új magyar siralom” című dokumentumfilmem az exhumálás története.
Két és fél hétig dolgoztunk. Én tudtam, ha megtaláljuk Nagy Imrét, vége a Kádár-rendszernek!
Arra nem gondoltam, hogy arcra borulva fekszenek. Ez valami egészen felháborítónak tűnt. Négy tudós volt ott, és nem értették, hogy miért vannak arcra borulva. Aztán később azt hitték, hogy ez valami büntetésféle, aki a szocializmus ellen vagy a nagy birodalom ellen tett, büntetésképpen arcra fektetik. És kiderült, hogy egy frászt. Ennek nincsen semmiféle szakrális vagy elvtársi oka. Megkérdeztem a sírásókat, hogyan vitték ki a koporsókat. Azt mondták, hogy szamaras vagy másfajta kordéval, aztán: "Nézze Juditka, odavisszük a koporsót a sír szájához, és béfordítjuk." Tehát meg van ásva a sír, és nincs négy ember, nincs kötél, nincs palló, a koporsót nem gyászzene kíséretében engedik le, hanem hajnalban odaviszik, odateszik a sír szájához, és béfordítják. Nem gonoszan, nem rosszindulatúan, hanem ahogy a szükség parancsolja. Így: béfordítják. Nincs semmiféle szakrális ok vagy büntetésjelleg. A szegénység meg a nemtörődömség van, és hogy meg ne találják.
Aztán azonosították a maradványokat. A koponyát és a fényképeket egymásra vetítették. Abszolút stimmelt, csak arra nem gondoltam, hogy mi van akkor, ha mosolyognak. Látszott a koponyacsont, a fogak, és a fénykép, hát az nagyon furcsa volt! És én ezt nem akartam használni a filmben.
Rajta volt a cipő. Hát az örökéletű, és ami abszolút örökéletű: a nylon zokni. A nylon zokniba bement a föld, tehát ott valami duzzadt, és olyan volt a cipő, mintha abban egy élő láb lenne. És olyan volt, mint egy modern szobor, a modern szobornak az a fajtája, amikor össze nem tartozó dolgokból lesz valami egység. Tehát az élettől duzzadó cipő és - mintha sámfa lenne - a két lábszárcsont.”