Nagy Imre (1896. június 7. – 1958. június 16.)

  Kaposváron született, református keresztségben, szülei nincstelen uradalmi cselédek voltak.
  A gimnázium (édesapja állásvesztése, pénztelenségük miatti) félbehagyása után géplakatos segédlevelet szerez, műhelyben és a földeken dolgozik. Később kereskedelmi iskolai tanulmányokat folytat, miközben ügyvédi irodában dolgozik, míg megkapja behívólevelét.
  Az I. világháborúban 1915-ben az olasz fronton harcol, megsebesül, felépülése után géppuskás tanfolyamot végez, őrvezető lesz, 1916-ban az orosz frontra vezénylik. Ismét megsebesül, hadifogságba kerül, 1918 nyaráig a szibériai berezovkai hadifogolytáborban raboskodik. 1919-ben 1 évig fizikai munkás a Bajkál-tó mellett, hajóépítő ács, kovács, favágó, majd a Vörös Hadseregben harcol a polgárháborúban. 1920-ban belép a magyar és az orosz kommunista pártba.
  1921-ben térhet haza Kaposvárra, egy biztosítási cég alkalmazottja lesz, részt vesz a helyi Szociáldemokrata Párt és Szakszervezet munkájában. Megnősül, oltár előtt feleségül veszi Égető Máriát, egy helyi, neves szociáldemokrata család leányát, egy gyermekük születik. A pártból ellentétei miatt kizárják, alapító tagja lesz a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak, többször letartóztatják, majd 1928-ban Bécsbe emigrál. 1928–29-ben a kommunista párt falusi osztályának vezetőjeként illegálisan dolgozik Budapesten, a Parasztok Lapját szerkeszti, parasztpártot szeretne alapítani.
  1930-ban a Szovjetunióba, Moszkvába emigrál családjával. 1930 elején a KMP II. kongresszusán jobboldali elhajlással súlyosan megvádolják, nézeteit vissza kell vonnia. 1935-ben kizárják a pártból (rövid időre letartóztatják, állását is elveszti), később, hosszas procedúra után visszaveszik. A Nemzetközi Agrárintézet (1930–1936), majd a Statisztikai Hivatal (1937–1938) munkatársa. Agrártémában nagyszámú cikket, tanulmányt és könyvet publikál magyar, orosz és német nyelven, írásai megjelennek a „Sarló és kalapács” és az „Új hang” című folyóiratokban. Ezután a moszkvai rádió magyar nyelvű adásainak szerkesztője, a II. világháború idején a  grúziai Tbilisziből sugárzó Kossuth Rádió főszerkesztője.


A Nagy család 1906 körül

Bécsben - 1929

Hétfő:         14-18 óráig
Kedd:          14-18 óráig
Szerda:      14-18 óráig
Csütörtök: 14-18 óráig


Csoportos látogatás esetén
és más időpontokban
telefonos bejelentkezést kérünk.
(Tel.: 06-1-392-5011 / 103 mellék)

Webdesign: Gemma Grafika • Build: Elux