Jánosi Katalin: „A foto 1948 szilveszterén készült, nagyapám-nagymamám (szemben), szüleim, Nagy Zsóka (balról) és édesapám (Dr. János Ferenc hátulról) látható rajta a hegedülő cigányprímással egy étteremben. Az asztalon a jó vacsora utáni, alkalomhoz illő pezsgőspoharak, s bár nem „hangos-kép”, de biztosra veszem, hogy édesapám énekel… neki szép énekhangja és hihetetlen széles népdal-tudása volt. Mint pataki diák (Sárospatak, református iskolák), lelkész, tábori lelkész, majd a néphadseregben kultúráért felelős területen dolgozó az életéhez és munkaköreihez is hozzá tartozott ez a tudás is. 1956 után romániai, snagovi fogságunkban is sokat dalolt – a társasággal és velünk, családjával is. Nagyapám, Nagy Imre ekkor az országgyűlés elnöke volt, s „földosztó miniszterként” már szép hírnévre tett szert az országban – saját fiának érezte édesapámat, valódi, erős, egymás megbecsülésén alapuló apa-fiúi viszony jött létre közöttük az évek során. Ahogy látom anyukám együtt énekel férjével, az estélyi ruhában szépen látszik, nemrég született kisfia, Ferkó, még egy-két kiló bizony fentmaradt (mindig is igen csinos asszony volt!). S a ma már elképzelhetetlen: mindkét nagyszülőm cigarettázik! Szívbeteg nagypapám erős dohányos volt (érdekes, akkor ezt nemigen tiltották a szívspecialisták sem), de nagymamám csak olykor-olykor. Nos, épp ez volt az a felszabadult pillanat. Nagyon tetszik a hölgyek estélyi ruhája, látható gonddal elkészített frizurája, nagyapám csokornyakkendője!
Ritka felvétel ez, szüleimmel-nagyszüleimmel ritkán esett meg, hogy magukban (vagy baráti társaságban) szórakoztak volna. A férfiak munkaköréből fakadó szüntelen időhiány és a hivatalos fogadások stb. miatt többre értékelték a szűk családi körben, otthon tölthető időt, s az elkövetkező ’50-es évek sem kedveztek (számukra) a szórakozásnak. Ez az egyetlen fénykép, amely pár önfeledt pillanatról tanúskodik. Nagyszüleim hivatalosan 33, szüleim 22 évet kaptak együtt az élettől (és a börtönévek még levonandók lennének!), szerető párok számára ez nagyon kevés. Mind a négy életben több volt a nehéz, lesújtó időszak, mint a boldog perc – ezért is nézem áhítatosan ezt az amúgy rossz minőségű fotót… különleges, kivételes pillanatot örökít meg.”
