Az Eszterházy Károly Főiskola Történelem MA szakos diákjainak látogatása
2013. 04.13-án az Eszterházy Károly Főiskola Történelem MA diszciplináris képzés hallgatói látogatták meg az Emlékházat.
A diákok a kiállítás megtekintése és a tárlatvezetés során betekintést nyerhettek nemcsak Nagy Imre miniszterelnök politikai életútjába, de mindennapjaiba, családi életébe is. A hallgatók különös figyelmet fordítottak Nagy Imre megmaradt személyes tárgyaira, melyek vizsgálata után hosszasan tanulmányozták az interaktív asztalok szövegeit, dokumentumait: fotókat, írásokat, filmeket.
A diákok a kiállítás (és egyben a villa, a hangulatos kert) körbejárása után felkészülten vettek részt a „XX. századi magyar politikus portrék” című konzultáción, melyet Rainer M. János egyetemi tanár tartott az emlékház előadótermében.